Második
(tartalmasabb)
fonyódi túránk!
Idén január közepén
újra lelátogattunk Fonyódra. Heten mentünk,
mikróbusszal és vittük a táncoló
asztalunkat és egyéb spiritiszta felszereléseket.
Első utunk Varga Istvánhoz vezetett. Ő Fonyód
helytörténésze és ő őrzi
a Kripta-villa kulcsát is.
Megnéztük a villát. Építészetileg
nem egy remekmű, de mégis nagyon érdekes és
megfogó épület.

A ház alagsorában van a kripta.
Ez nem is igazi kripta, hiszen itt nincs senki eltemetve. Egy
igazi, nagy és örök szerelemnek állit,
emléket. Varga úr röviden ismerteti a Kripta-
villa történetét.
A történet 1915-ös években kezdődött
Kolozsvárott. Abrudbányay Ödön, a fiatal
patikus, beleszeretett Magdusba. Eljegyezte, de Magdus az esküvő
előtt három héttel hirtelen meghalt.
Ödönt rettenetesen megviselték a történtek,
összegyűjtött minden tárgyi emléket
a menyasszonyáról és Pécsre költözve,
sokáig gyászolta. Sokáig magányosan
élt. Családot csak a 20-s évek közepén
alapított.
Régi szerelmét viszont sohasem felejtette el. Még
régen, menyasszonyával, kirándultak Fonyódra
és ott látták meg ezt a gyönyörű
helyet, ahova a villa épült. Ez a Sípos-domb.
A villát egy pécsi építőmester
tervezte a 30-as évek végén. Ödön
az utolsó pillanatig titkolta, hogy mit tervez a pincében,
csak az építés közben derült ki.
Itt helyezték volna el Magdus hamvait, és ide tervezte
a családja nyugvóhelyét is. A sors azonban
megint közbeszólt. A háború miatt nem
tudta megszerezni Magdus hamvait. A kriptát ezért
Magdus emléktárgyaival és a be nem teljesült
szerelem, márványba faragott emlékével
rendezte be.

Az a mondás járja, hogy az a pár,
aki a márványba faragott szerelmes pár fölött
kezet fog, örök életükben szerelmesek lesznek
egymásba.

A villát 1949-ben államosították,
lakást csináltak belőle. A kriptából
az 50-es,60-as években idegenforgalmi látványosságot
csináltak, majd később lomtárat.
Jelenleg a fonyódi önkormányzat tulajdona.
A felújítást az önkormányzat
a Széchenyi-terv pályázatán nyert
pénz segítségével végeztette
el. Az ünnepélyes átadás 2003. október
10-én volt.
A kripta története hirdeti az igazi, karmikus és
síron túl is tartó örök szerelem
létét.
Megköszöntük Varga úrnak
a szívélyes előadást és mentünk
a Sportszállóba, hogy megbeszéljük a
további dolgokat és előkészítsük
a szellemidézéseket.
Több ember többet érez alapon, mindenki szétnézett
a szállóban, hogy hol a legjobb hely a szellemidézésre.
Most az alagsor tűnt a legjobbnak.
Mécsesekből kiraktuk a tűzkört és
beállítottuk a táncoló asztalt. A
jegyzőkönyveket Szabella úr, a szálló
igazgatója vezette.
Quijja- táblával kezdtük.
A Kripta-villa közelsége miatt, Magdust szerettük
volna megidézni. Sajnos nem sikerült, helyette egy
1945-ben Miskolcon elhunyt apáca jött. Cvíder
kedvében volt, eleinte nem akarta elárulni a nevét,
mindig azt írta, hogy kutya. Később kiderült,
hogy Orsolyának hívják és a nyilasok
lőtték le, mert a zsidóknak segített.
De erről nem akart többet beszélni.
Elárulta, hogy a kriptában több szellem is
tartózkodik. Többek között Magdus és
Ödön, de őket külön nem lehet megidézni,
csak együtt hajlandóak megjelenni. Gonosz szellem
nincs a kriptában és néhány felnőtt
mellet sok fiatalon elhunyt lelke tartózkodik ott.
Nagyon örülnek, hogy a kriptát helyrehozták
és így hirdetik a szerelem örökkévalóságát.
Nagyon régen idéztek meg közülük
valakit, azóta nyugalmuk van, de most örül, hogy
kommunikálhat velünk. Elköszöntünk
és elengedtük.
Rá akartuk beszélni Németh
Gyulát, hogy írómédiumként
próbálja megidézni a híres szerelmes
párt, de azt mondta, hogy arra rá kell készülni,
hogy kettős lelkekkel találkozhassunk és
most, úgy érzi nincs elég energiája,
hogy ez sikerülhessen.
Ez után nekikészültünk
az asztaltáncoltatásnak. Arra voltunk kíváncsiak,
hogy milyen szellemek vannak a szállodában és
a múltkori látogatásnál kit láttunk
elsuhanni és ki csapkodta az ajtót.
A légzőgyakorlatok után nagyon sokáig
kellett koncentrálni, míg megmozdult az asztal,
pedig mind a nyolcan éreztük a lelkek jelenlétét.
A szellem nem tűnt túl kommunikatívnak. néhányszor
megemelte az asztalt, az után egy lábra állította.
Ezek után nem mozdult az asztal.

Erős koncentrálás után,
az asztalon kört alkotó kezek közül kiemelkedett
egy szakállas, középkori férfi éterteste
derékig. A levegő lehűlt, mindenki lemerevedett.
Olyan csend lett, hogy minden lélegzetvételt hallani
lehetett. Világosan lehetett látni a láncingét
és a vállán ködmön félét
tartó szíjat. Szúrós szemmel nézett,
de nem kommunikált. Az asztal közepén szép
lassan 360 fokban teljesen körbefordult és mintha
szétpukkadna, eltűnt.
A jegyzőkönyvvezető is látta /o is le
volt merevedve/, azt mondta, hogy a jelenség kb. 10 másodpercig
tarthatott.
Nagy meglepetés volt, mert az egész csapatban, csak
a Cézár és a Gyula találkoztak már
ilyesmivel. A többieknek ez volt az első ilyen élményük.
Rábeszéltük a Dalmát, hogy legyen beszélő
médium és nekiálltunk delejezni.
Majdnem mindenki meglepődött, mikor megszólalt
férfihangon.
Kiderült, hogy a jelenség Magyar Bálint várkapitány
volt. A fonyódi palánk-vár végvári
kapitánya. Mindig a törökök ellen harcolt.
1549-ben nevezték ki és vezényelték
ide Kanizsáról. 1575-ben esett el a Balaton parton,
a török túlerő legyőzte. Egy lándzsával
szúrták le. A hóna alatt ment be a lándzsa,
a páncéling hasadékán.
Kérdésekre elmondta, hogy ebben a völgyben
és így a szállodában is sok szellem
lakozik. Itt a focipálya alatt régen temető
volt, de régen az Ő idejében is itt temették
el az összecsapásokban elesetteket. Fő feladata,
hogy védje a kriptában lakozó jó szellemeket
a gonoszaktól. Nagyon örül, hogy tud kivel beszélni,
de neki most mennie kell.
Dalmából a férfihang megszűnt és
lassan kezdett magához térni.
Nem akartunk több szeánszot, de megbeszélni
az eseményeket azt igen.
Szabella Sándor, a szálloda vezetője
/és a jegyzőkönyvek vezetője/: hihetetlen
dolog, ha nem látom el sem hiszem. Elképzelhető,
hogy holtszezonban érdemes lenne itt spiritiszta csoportokat
fogadni, esetleg spiritiszta oktatást szervezni. Csak az
a baj, hogy ha ezt hivatalos helyen bekínálom, lehet,
hogy bolondnak néznek.
Cézár: pedig ki kellene használni a szálloda
adottságát, mert sok embert érdekel a spiritizmus.
Ami pedig a villát illeti, az önkormányzatnak
ki kéne a lakókat telepíteni, és vendégházat
csinálni belőle, szerelmeseknek, spiritisztáknak
vagy spiritiszta szerelmeseknek.
Dalma: nagyon lehűltem belülről. Örülnék,
ha feltöltenétek egy kis energiával. Az sem
lenne baj, ha elmesélnétek mi történt,
mert én mély transzban voltam és nem emlékszem
semmire.
Gyula: megpróbáljuk a spiritiszta szövetség
tanfolyamait ide átcsoportosítani, mert itt sokkal
jobbak a lehetőségek a kommunikációkra.
Még kezdőknek is előbb jönnek a szellemek
és sokkal határozottabban.
Cili: eszméletlen volt. Azt hittem meghalok, amikor megjelent
a pasi. Ide tényleg érdemesebb lenne többször
lelátogatni.
Deme: a jegyzőkönyveket, később, áttanulmányozás
után, érdemes lenne a weboldalon közzétenni.
Enikő: én szeretném lehozni a barátaimat
és itt szeánszot tartani velük. Természetesen
akkor amikor nem vagytok itt, vagy nem zavarunk.
Bea: engem a szerelmes pár érdekel. Azokat kéne
minél előbb megidézni. Biztosan sok szép
információhoz jutnánk.
Ez után a csapat elment lefeküdni.
2004. január 17.
CÉZÁR